A szociális vállalkozás elmélete a 20. század végén vált önálló kutatási területté, a nonprofit szektor és a piaci logika metszéspontján.
Az irányzat középpontjában az áll, hogy a gazdasági tevékenység nem kizárólag profitorientált, hanem társadalmi értékteremtésre is irányulhat.
A szociális vállalkozások tehát olyan szervezetek, amelyek üzleti eszközökkel reagálnak közösségi vagy társadalmi problémákra, és bevételeiket a társadalmi céljaik megvalósítására fordítják.

Elméleti szinten a modell a „kettős értékteremtés” fogalmára épül: a társadalmi vállalkozások egyszerre kívánnak gazdaságilag életképesek és társadalmilag hasznosak lenni.
A kutatások szerint a szociális vállalkozás lényege nem pusztán az üzleti modell, hanem az etikai és közösségi küldetéstudat, amely az innováció hajtóereje.

A koncepció különösen erős az olyan közösségi kezdeményezések értelmezésében, ahol a fenntarthatóság kulcsa a gazdasági önállóság és a társadalmi felelősségvállalás integrációja.
Nem véletlen, hogy az EU és az OECD innovációs politikáiban is a szociális vállalkozások váltak a „social impact economy” egyik alapvető pillérévé.