Közösségi gyűlés

Közösségi Gyűlés a XVIII. kerületben

– 2026-ban is
Folytatódik kerületünk jövőjének közös fejlesztése!

A XVIII. kerület ezzel a kezdeményezéssel úttörő szerepet vállal Magyarországon: jelenleg az országban az ötödik település, Budapesten pedig az első kerület, amely közösségi gyűlést szervez. A kezdeményezés célja, hogy a kerület lakói strukturált és átlátható keretek között vehessenek részt a közösséget érintő kérdések megvitatásában, valamint a helyi döntések előkészítésében.

A közösségi gyűlés a részvételi demokrácia egyik kiemelt eszköze, amely lehetőséget teremt arra, hogy a lakosság véleménye, tapasztalata és javaslatai közvetlenül jelenjenek meg a döntéshozatali folyamatokban. A módszer lényege, hogy a sorsolással kiválasztott lakosok egy sokszínű, a közösséget reprezentáló csoportban dolgoznak együtt, szakértői információk és facilitált párbeszéd segítségével.

A résztvevők kiválasztása során külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a csoport nem, korosztály és lakóhely szerint is tükrözze a kerület lakosságának összetételét, így a közösségi gyűlés résztvevői valóban reprezentatív képet adnak a XVIII. kerületben élőkről.

A közösségi gyűlés teret biztosít a kerület lakóinak arra, hogy tapasztalataik és véleményük közvetlenül hozzájáruljon a helyi döntések alakításához és a közösség jövőjének formálásához.

 

Közösségi gyűlések 2026-ban

A XVIII. kerület rendhagyó módon évente két alkalommal szervezi meg a közösségi gyűlést, hogy minél több lakos számára biztosítsa a részvétel lehetőségét. Ebben az évben különös figyelmet fordítunk, még kerületben élő fiatal korosztály bevonására.

 

Időpontok

  1. Közösségi Gyűlés
    2026. május 16–17.
  2. Közösségi Gyűlés
    előreláthatólag 2026. október 3–4.

 

Helyszín

1184 Budapest, Üllői út 400.
Képviselő-testületi ülés terme

 

Részvétel

A részvételt a szervezők szeretnék megbecsülni: a résztvevőket vásárlási utalvánnyal, ajándékkal és teljes ellátással várjuk.

 

Mi történt 2025-ben?

Az InnoK munkájának lényege, hogy a városfejlesztésben a számok és az emberek történetei együtt rajzoljanak ki hiteles képet. A XVIII. kerületben most ezt a szemléletet ültetjük át a gyakorlatba: a kutatási adatok, a lakossági tapasztalatok és a közösségi párbeszéd együttesen alapozzák meg a kerület jövőjéről szóló gondolkodást.

 

Mit tettünk eddig?

  • Közel 1500 lakos töltötte ki kérdőívünket, megosztva véleményét a kerület helyzetéről és jövőjéről.
  • Négy városrészben szerveztünk fókuszcsoportos beszélgetéseket, ahol több mint 50 résztvevő osztotta meg tapasztalatait és ötleteit.
  • Az összegyűlt adatok és vélemények elemzése után egy átfogó javaslatcsomagot állítottunk össze, amely kijelöli a közösségi gyűlések fő témáit.

Ez a dokumentum lett a kerület átfogó fejlesztési térképének egyik alapja.

Számunkra a városkutatás nem csupán számokról szól, hanem arról is, hogy a lakók aktívan formálják saját környezetük jövőjét. Éppen ezért kutatásunkban hibrid módszertant alkalmazunk: a kvantitatív (adatokra épülő) és a kvalitatív (tapasztalatokra és történetekre épülő) eszközök ötvözésével dolgozunk, hogy teljesebb és hitelesebb képet kapjunk a kerület igényeiről és lehetőségeiről.

A közösségi gyűlések iránt nagy érdeklődés mutatkozott: a jelentkezés során közel ötszázan jelezték, hogy szívesen részt vennének a folyamatban. Közülük anonim módon, a nemzetközi módszertanoknak megfelelően választottuk ki a résztvevőket.

A kiválasztás során figyelembe vettük a jelentkezők nemét, korosztályát és lakóhelyét, hogy a közösségi gyűlés résztvevői valóban reprezentatív képet adjanak a XVIII. kerület teljes lakosságáról. Így biztosítható, hogy a beszélgetésekben a kerület sokszínű közössége szólaljon meg, és a megosztott tapasztalatok, ötletek a lehető legjobban tükrözzék a helyiek hangját.

A közösségi gyűlés olyan részvételi demokráciát erősítő folyamat, amelyben a lakosság kiválasztott képviselői szakértői támogatással, közös tanulási és vitafolyamat során keresnek megoldásokat a helyi ügyekre. Célja a bizalom erősítése, a közös gondolkodás elősegítése, valamint olyan javaslatok megfogalmazása, amelyek valóban figyelembe veszik a közösség szempontjait.

Jelentkezés




    Neme*













    Mióta él a kerületben?*



    Tervez elköltözni a kerületből a közeljövőben?*



    Milyen egyéb módon kötődik továbbá a kerülethez?*
    Több válasz is megjelölhető.









    Vett-e részt korábban közösségi gyűlésen vagy fókuszcsoportos kutatáson itt a kerületben?*



    Ha igen, közösségi gyűlésen melyik alkalmon?
    Több válasz is megjelölhető.



    Ha igen, fókuszcsoportos kutatáson vett részt?













    Van-e ételérzékenysége vagy speciális étrendet követ-e?

    Ha igen, melyik?





    Honnan hallott a Közösségi Gyűlésről?







    Milyen csatornán keresztül szeretné, hogy tartsuk Önnel a kapcsolatot?*





    „A társadalmi jólét nem csupán a szegénység enyhítését jelenti, hanem a lehetőségek bővítését, az esélyegyenlőség biztosítását és a társadalmi igazságosság megteremtését.”
    Titmuss, Richard M. (1974)
    Social Policy. London: George Allen & Unwin

    Ha szeretnél rólunk és a tevékenységeinkről többet megtudni, iratkozz fel az önkormányzat hírlevelére!