Ez az elméleti irány a társadalmi innovációt a fenntartható fejlődés szociális pilléreként értelmezi.
A 2010-es évektől a kutatók (pl. Howaldt, Domanski, Kaletka) rámutattak, hogy a társadalmi innováció nemcsak gazdasági vagy technológiai fejlesztés, hanem a fenntarthatósági átmenet társadalmi motorja.

Az elmélet lényege, hogy a fenntarthatóság három dimenziója – gazdasági, környezeti és társadalmi – csak akkor képes együtt működni, ha új intézményi és kulturális minták jönnek létre.
A társadalmi innováció ebben az értelemben az „enabling environment” megteremtését szolgálja: olyan közösségi struktúrákat és együttműködési formákat, amelyek támogatják az ökológiai és gazdasági átállást.

Ez a megközelítés fontos elméleti hidat képez az UN SDG (Fenntartható Fejlődési Célok) és az európai társadalmi innovációs politika között, hiszen mindkettő a hosszú távú, társadalmilag beágyazott változások szükségességét hangsúlyozza.