Joseph A. Schumpeter klasszikus művében, a „The Theory of Economic Development” (1912) című könyvben dolgozta ki a „kreatív rombolás” fogalmát, amely máig az innovációkutatás egyik legmélyebb elméleti alapja.

Schumpeter szerint a gazdasági és társadalmi fejlődés nem folyamatos, hanem diszruptív jellegű: az új technológiák, szervezeti formák és gondolkodásmódok szükségszerűen lebontják a korábbi struktúrákat, hogy újakat hozzanak létre.

Az innováció tehát nemcsak előrelépés, hanem átalakulás – egy olyan folyamat, amelyben a régi elavul, és helyét az új, hatékonyabb formák veszik át.

A „kreatív rombolás” nem destruktív, hanem az evolúciós fejlődés motorja: az új megoldások térnyerése mindig együtt jár a régi rendszerek átrendeződésével.

A 20. század második felében ez az elmélet a városi és társadalmi innovációk magyarázatában is kulcsfontosságúvá vált: a társadalmi újítás nem létezhet a meglévő intézményi, kulturális és gazdasági korlátok lebontása nélkül.

Schumpeter gondolatai a mai napig meghatározzák az innovációról szóló diskurzust, és elméleti hidat képeznek a gazdasági és társadalmi innováció kutatásai között.